Feletti
Cégtörténet 1882-től napjainkig
A Feletti 1882 a Piemonte-i csokoládé tradíció meghatározó szereplője, 2012 óta a Sorini céggel együtt az olasz édességipari csoport, a HDI S.p.A. leányvállalata. A Feletticég termelése hagyományos kézműves módszereken alapul, a legmagasabb minőségű összetevőket felhasználva mindig ügyelve a részletekre a kakaóbabtól egészen a csokoládéig.
1882-ben Carlo Birocchetto megnyitotta aprócska csokoládéműhelyét, amely hamar komoly hírnévre tett szert az általa készített csemegék kiemelkedő minősége miatt. A korán jött sikernek köszönhetően a műhelyt átköltöztették az akkor újonnan megnyílt elegáns üzletközpontba, az Umberto 1st Gallery-be, ami egyben a késő 19-ik századi Torinó kedvelt társasági gyülekezőhelyévé lépett elő.
Az új üzletben Carlo nemcsak bővítette a termelést, hanem termékfejlesztésbe is kezdett. Megalkotta a „bicerin”-t, amely egy aprócska, kávé és csokoládé keverékéből született ital volt, amely rögtön elnyerte a publikum tetszését és ennek hatására megindult a vásárlók hada, a már híressé vált újító cukrász boltjába.
Néhány év elteltével a Birochetto cég már nemzetközi elismerésben is részesült és olyan neves iparági kiállításokon vett részt, mint az 1903-as párizsi expo, valamint az 1904-es londoni Élelmiszeripari Szakkiállítás, ahol számos díjat is elnyert.
Az elkövetkező években több vezető is megfordult a cég élén, míg végül Commendatore Giuseppe Feletti, mint új tulajdonos sajt nevére keresztelte el a társaságot. A második világháborút követő zűrzavaros időszakot követően 1963-ban a Feletti céget bevezették a tőzsdére is, annak érdekében hogy egy új modern gyárat tudjanak építeni a termelési igények kielégítésére.
Az új gyár 1968-ra épült meg Pont–Saint-Martin-ban, Valle d’Aosta-ban. A legkorszerűbb gépekkel felszerelve saját kutatás-fejlesztési osztállyal még mindig az eredeti receptek alapján dolgoznak, tiszteletben tartva az alapítóatya műhelyében megszületett hagyományokat. Az öreg Carlo Birocchetto gianduia kreációja a mai napig megtalálható a cég kínálatában Gianduiotti Azzurri néven.
Lépjen be Ön is a Feletti termékek mágikus világába, és kóstolja meg legendás csokoládéikat.
La Cioccolateria
Egy elegáns fa dobozka vintage stílusban, amely a legfinomabb csokoládéikból készült válogatást rejti: klasszikus és étcsokoládé Giaduiotti mogyoróval, amarettoval és capuccinoval töltve.
Kíváncsi, hogy mi van a dobozban? Jobb oldali galériánkra kattintva beleshet a fedél a alá.
Fantastico Bistrot
Mint a neve is sejteti, ez a fémdobozka fantáziadús belsőt tartogat, mintha egy ódon hangulatú nyüzsgő kávézóba csöppennénk. Szinte halljuk a porceláncsészék szélén a filigrán ezüst kanálkák koccanását, ahogy mélyen magunkba szívjuk a kávé, a mogyoró és a pörkölt mandula bódító illatát és magával ragad minket a finom csokoládé örvénylő tölcsére, melynek szárnyán messzi tájakra utazunk.
Klasszikus filmek ihlette fémdobozok: Latte Cinema
Egy négy darabból álló kollekció mozirajongóknak. A mozgóképszínház történetének legjelesebb képviselői jelennek meg a fémdobozokon, felejthetetlen filmek főszereplői köszönnek vissza a tetőkről. La Dolce Vita, Római Vakáció, Casablanca és a Breakfast at Tiffany’s. Önnek melyik volt a kedvence? Finom tejcsokoládé desszert mennyei mogyorókrémmel töltve. Otthoni filmnézés mellé vagy ajándékba is tökéletes.
Jobb oldali galériánkra kattintva végiglapozhatja a teljes kollekciót.
Galleria Umberto I
Gondosan válogatott pralinék klasszikusan elegáns díszdobozban. Tisztelgés a jó öreg Carlo Birocchetto egykori üzlete előtt, amely az aprócska vállalkozást elindította a siker útján. Gazdag szelekció tej és étcsokoládé különlegességekből, krém töltelékkel. Próbálja ki mindegyiket!
A Feletti a következő minőségbiztosítási tanúsítványokkal rendelkezik:
- BRC Food Certificate
- GSFS
- IFS
- UTZ