„Kakaó az iskolákért” projekt

„Jómagam is szegénységben nőttem fel, így hát tudom, hogy az oktatás az egyetlen kiút.”

Fons Maex

Alapító, Kim’s Chocolates

Fons Maex először 2010-ben utazott Tanzániába, hogy meglátogassa a helyi kakaótermelő farmereket. Saját szemével meggyőződve a termelők, a gyerekek és a helyi közösségek nehézségeiről, úgy érezte cselekednie kell. Hiába volt a helyi klíma tökéletes a kakaótermesztésre, a kiöregedett ültetvények és a tudás hiánya számos kihívással szembesítette a termelőket.

Mivel saját bőrén tapasztalta a szegénységet és belátta, hogy abból az egyetlen kivezető út a tanulásé, úgy döntött, hogy megpróbálja a régió elmaradt oktatási rendszerét valami módon fejlődésre bírni. Afrikai utazásáról Belgiumba visszatérve először is ötezer eurót adományozott a helyi iskolának tankönyvek vásárlására. Mindez csak a kezdő lépés volt, egy jótékonysági program lefektetésének első pillére.

A „Kakaó az iskolákért” projekt a Kim’s Chocolate kezdeményezése, mely jelenleg a tanzániai Mbeya három kerületében (Kyela, Busokelo és Rungwe) működik azzal a céllal, hogy a több ezer helyi kakaótermelő és családjaik életminőségét javítsa. A program legfontosabb pontja az oktatási rendszer fejlesztése, mivel a jelek szerint ez a leghatékonyabb módja a szegénységből való kiemelkedésnek.

Mbeyaban 20-25 ezer család él kakaótermesztésből. Komoly gondot jelent, hogy a gyerekek veszélyes munkafolyamatokban vesznek részt a termelésben és sok esetben az iskolába járás helyett is dolgoznak. A farmerek munkájuk ellenszolgáltatásaként kevesebb mint napi 1.55 USD-t kapnak, az ültetvények kisméretűek és kiöregedtek, így alacsony termelékenységet biztosítanak.

A „Kakaó az iskolákért” program keretében a Kim’s Chocolate fáradhatatlanul dolgozik azon, hogy a helyi közösségekben az oktatási infrastruktúrát fejlessze. Céljuk, hogy az elkövetkező egy évtizedben nagyjából 2100 osztálytermet és tanári irodát építsenek, fejezzenek be, illetve újítsanak fel az igények szerint, valamint 430 ezer iskolai tankönyvet osszanak szét a diákok között.

A program közel 65 ezer gyermek számára nyitja meg a lehetőséget egy szebb jövő felé. Az iskolafejlesztésen túl a program a helyi farmerek támogatására is számos módon kitér, mint például mezőgazdasági ismeretek oktatásával, kakaópalánták valamint napenergiát termelő eszközök adományozásával. (Mindeddig több mint 250 ezer magasabb terméshozamú palántát osztottak szét a kiöregedett állomány felfrissítésére.)

 

A Kim’s Chocolate a megvásárolt kakaóbab mennyiségével arányosan támogatja az alapítványt:

 

2015-16-os pénzügyi évben kifizetett adomány:                    399 053 EUR

2016-17-es pénzügyi évben kifizetett adomány:                    458 857 EUR

2017-18-as pénzügyi évben kifizetni tervezett összeg:          552 816 EUR

Segítsen Ön is

A

Cachet Bio-Organic

termékcsalád megvásárlásával

Ön is támogatja

a “Kakaó az iskolákért”

programot.

 

További részletekért keresse fel a program weboldalát: www.cocoaforschools.be .