Szenvedély, tradíció és ízek története
A történet, amely közel 200 éve kezdődött
A Caffarel cég 1826-ban született, amikor a csokoládé Európában még egzotikus különlegességnek számított; mindössze néhány ember hallott róla és még kevesebben voltak a kiváltságosok, akik meg is kóstolhatták.
1826-ban Paul Caffarel megnyitotta csokoládélaboratóriumát Torinóban, melynek köszönhetően az észak-itáliai város a világ egyik csokoládé-fővárosává lépett elő.
Ebben az időszakban folyamatos háborúk zajlottak, így Európában a kakaó hiány-alapanyagnak számított. Ilyen mostoha körülmények között született meg egy igen kreatív ötlet mentén a Gianduiotto, a Caffarel legkülönlegesebb találmánya, amely egyben a legemlékezetesebb specialitás a csokoládé világában, hiszen korszakalkotó módon egyesítette egy desszertben a kakaót a kiemelkedő minőségéről híres pörkölt piemontei mogyoróval.
1826
AZ ELSŐ LABORATÓRIUM
Pier Paul Caffarel megérkezik Torinóba, szívében a csokoládé iránti mérhetetlen szenvedéllyel és egy álommal, hogy saját laboratóriumot nyisson. Megvásárol egy aprócska bőrüzemet a város szélén és megalkotja álmai laboratóriumát, Olaszország és egyben Európa egyik legelső csokoládégyárát.
1852
KAKAÓ ÉS MOGYORÓ ELŐSZÖR KÉZ A KÉZBEN
A Caffarel azzal kísérletezik, hogy a kakaót a Langhe-i régió mogyorójával vegyítse. A végeredmény pedig egy ínycsiklandó krémes massza, amely aprócska hajótest formájában nyeri el egyedi alakját. A neve „givu”, ami cigarettacsikket jelent piemontei dialektusban. Benne tisztelhetjük a Caffarel rendkívüli találmányának ősatyját.
1865
AZ ELSŐ GIANDUIOTTO
A csokoládé szerelmesei jegyezzék meg ezt az évszámot, a Gianduiotto születésének dátumát, 1865-öt. Ebben az évben ugyanis a torinói karnevál alatt Gianduia, a város tradicionális figurája az ünneplő tömeg közé olyan csokoládét szór, amilyenhez foghatót még soha nem kóstoltak. Nagylelkű tettének elismeréseként hamarosan róla nevezik el a különleges csokikreációt, így lesz a Gianduiotto a világtörténelem első, egyenként papírba csomagolt csokoládéja.
1867
CAFFARELT EGY IGEN FONTOS CÍMMEL TÜNTETIK KI
Párizsban Caffarelt a Francia Nemzeti Akadémia tagjává választják.
1869
KIRÁLYOK ASZTALÁN
Victor Emmanuel, Olszország királya, valamint Szászországi Elisabeth, genovai hercegné Királyi Jogosítványt adományoznak Caffarelnek, aki udvari beszállítóként immár a királyi és hercegi címereket használhatja a termékek csomagolásán.
1893
AMERIKA MEGHÓDÍTÁSA
Chicago ad otthont a Kolombuszi Világkiállításnak, Amerika felfedezésének 400-ik évfordulója alkalmából. Vajon kit tüntetnek ki elismerő oklevéllel a csokoládékészítés terén bizonyított kiválóságáért? Úgy bizony, Caffarelt.
1937
A GIANDUIOTTO PRÉSELÉSE
Egy találmány, amit a mai napig használnak. A technológia, amely tökéletesen, annak minden eleganciájával adja vissza a Csokoládémester szakértő mozdulatát, amellyel a cukrászzsákból a kakaó és mogyoró elegyéből készült masszát kipréseli, megalkotva ezzel a krémesen bársonyos Gianduiotto minden egyedi darabját.
1951
AMIKOR A MARKETINGET MÉG „RÉCLAME”-NAK HÍVTÁK
Meghirdetik az első promóciós versenyt a Gianduia 1865-öt forgalmazó üzletek számára, amelyben a terméküket legszebben bemutató kirakatokat jutalmazzák.
1968
VISSZA A HEGYEK KÖZÉ
Torino történelmi városa, amely rohamos ütemben növekszik, többé már nem felel meg a cég fejlődési útjának. Így visszatérnek a gyökereikhez, a piemontei hegyekben fekvő kis faluba Lusernaba (San Giovanniban), ahol Pier Paul Caffarel született. Egy új otthon és egy új termelőüzem, amely szorosan kapcsolódik történetükhöz és piemontei identitásukhoz.
1990
A CUKORKÁK
Vallják, hogy édességből sosem elég. Úgy döntenek, hogy mindazt a törődést, amit eddig csak a csokoládénak szenteltek, ezentúl a cukorkagyártásra is kiterjesztik. Mindezt a tőlük már megszokott magas minőség iránti elkötelezettségükkel, hiszen „noblesse oblige” a név kötelez.
1991
A CAFFAREL LIMUZIN
Hogy hogyan mutatják be történetüket és stílusukat a kiállítások és különféle rendezvények során? Az egyedülálló Caffarel Limuzinnal, egy századfordulós old timerrel, amely hűen tükrözi a Belle Époque korának lenyűgöző vonalvezetését és könnyed eleganciáját. Egy igazi időgép, amely varázslatos utazásra invitál a csokoládé legízletesebb története mentén.
2006
TORINÓI TÉLI OLIMPIAI JÁTÉKOK
Egy globális esemény, amely összeköti a várost, ahol születtek, a hegyekkel ahol dolgoznak. A Caffarel számára tökéletes lehetőség kommunikálni cégüket: így megszerzik a jogot a rendezvény logójának használatára, és ebből az alkalomból új csomagolás design-t dobnak piacra.
2016
A CAFFAREL 190 ÉVE
Közel két évtizednyi cégtörténet az úttörő torinói csokoládélaboratóriumtól a márkáig, amely a „Made in Italy” mozgalom íz-nagykövetévé avanzsált és hamarosan 200-ik születésnapját ünnepli.