Feletti

Cégtörténet 1882-től napjainkig

A Feletti 1882 a Piemonte-i csokoládé tradíció meghatározó szereplője, 2012 óta a Sorini céggel együtt az olasz édességipari csoport, a HDI S.p.A. leányvállalata. A Feletticég termelése hagyományos kézműves módszereken alapul, a legmagasabb minőségű összetevőket felhasználva mindig ügyelve a részletekre a kakaóbabtól egészen a csokoládéig.

1882-ben Carlo Birocchetto megnyitotta aprócska csokoládéműhelyét, amely hamar komoly hírnévre tett szert az általa készített csemegék kiemelkedő minősége miatt. A korán jött sikernek köszönhetően a műhelyt átköltöztették az akkor újonnan megnyílt elegáns üzletközpontba, az Umberto 1st Gallery-be, ami egyben a késő 19-ik századi Torinó kedvelt társasági gyülekezőhelyévé lépett elő.

Az új üzletben Carlo nemcsak bővítette a termelést, hanem termékfejlesztésbe is kezdett. Megalkotta a „bicerin”-t, amely egy aprócska, kávé és csokoládé keverékéből született ital volt, amely rögtön elnyerte a publikum tetszését és ennek hatására megindult a vásárlók hada, a már híressé vált újító cukrász boltjába.

Néhány év elteltével a Birochetto cég már nemzetközi elismerésben is részesült és olyan neves iparági kiállításokon vett részt, mint az 1903-as párizsi expo, valamint az 1904-es londoni Élelmiszeripari Szakkiállítás, ahol számos díjat is elnyert.

Az elkövetkező években több vezető is megfordult a cég élén, míg végül Commendatore Giuseppe Feletti, mint új tulajdonos sajt nevére keresztelte el a társaságot. A második világháborút követő zűrzavaros időszakot követően 1963-ban a Feletti céget bevezették a tőzsdére is, annak érdekében hogy  egy új modern gyárat tudjanak építeni a termelési igények kielégítésére.

Az új gyár 1968-ra épült meg Pont–Saint-Martin-ban,  Valle d’Aosta-ban. A legkorszerűbb gépekkel felszerelve saját kutatás-fejlesztési osztállyal még mindig az eredeti receptek alapján dolgoznak, tiszteletben tartva az alapítóatya műhelyében megszületett hagyományokat. Az öreg Carlo Birocchetto gianduia kreációja a mai napig megtalálható a cég kínálatában Gianduiotti Azzurri néven.

Lépjen be Ön is a Feletti termékek mágikus világába, és kóstolja meg legendás csokoládéikat.

La Cioccolateria

Egy elegáns fa dobozka vintage stílusban, amely a legfinomabb csokoládéikból készült válogatást rejti: klasszikus és étcsokoládé Giaduiotti mogyoróval, amarettoval és capuccinoval töltve.

Kíváncsi, hogy mi van a dobozban? Jobb oldali galériánkra kattintva beleshet a fedél a alá.

Fantastico Bistrot

Mint a neve is sejteti, ez a fémdobozka fantáziadús belsőt tartogat, mintha egy ódon hangulatú nyüzsgő kávézóba csöppennénk. Szinte halljuk a porceláncsészék szélén a filigrán ezüst kanálkák koccanását, ahogy mélyen magunkba szívjuk a kávé, a mogyoró és a pörkölt mandula bódító illatát és magával ragad minket a finom csokoládé örvénylő tölcsére, melynek szárnyán messzi tájakra utazunk.

Klasszikus filmek ihlette fémdobozok: Latte Cinema

Egy négy darabból álló kollekció mozirajongóknak. A mozgóképszínház történetének legjelesebb képviselői jelennek meg a fémdobozokon, felejthetetlen filmek főszereplői köszönnek vissza a tetőkről. La Dolce Vita, Római Vakáció, Casablanca és a Breakfast at Tiffany’s.  Önnek melyik volt a kedvence? Finom tejcsokoládé desszert mennyei mogyorókrémmel töltve. Otthoni filmnézés mellé vagy ajándékba is tökéletes.

Jobb oldali galériánkra kattintva végiglapozhatja a teljes kollekciót.

Galleria Umberto I

Gondosan válogatott pralinék klasszikusan elegáns díszdobozban. Tisztelgés a jó öreg Carlo Birocchetto egykori üzlete előtt, amely az aprócska vállalkozást elindította a siker útján. Gazdag szelekció tej és étcsokoládé különlegességekből, krém töltelékkel. Próbálja ki mindegyiket!

A Feletti a következő minőségbiztosítási tanúsítványokkal rendelkezik:

  • BRC Food Certificate
  • GSFS
  • IFS
  • UTZ